Formula-1 2009

"Soha senki sem válhat világbajnokká ebben a sportban, ha nincs mögötte egy erős, kiváló és szervezett csapat." Michael Schumacher

Renault


A Renault 1977-ben debütált a Brit Nagydíjon csapatként a Formula–1-ben. Turbómotorokkal léptek színre, ami akkoriban nagy újdonság volt, később azonban általánossá vált. Az évad öt versenyén egyetlen versenyzőjük, Jean-Pierre Jabouille négyszer kiesett, egyszer nem kvalifikálta magát.

Egy évvel később azonban, az Amerikai Nagydíjon már megszerezte első pontjait. 1979-ben Jabouille mellett René Arnoux Dijonban, a hazai Francia Nagydíjon a Renault első győzelmét ünnepelte.

A McLarenhez átigazolt Alain Prost érkezése 1981-ben nagy lendületet adott a csapatnak. A két évben a Renault a konstruktőri világbajnokságban mind a kétszer harmadik, Prost második lett.

Miután Prost visszament a McLarenhez, a csapatot folyamatos gyengülés jellemezte. Két pilótája, Derek Warwick és Patrick Tambay 1984-ben és 1985-ben alig néhány dobogós helyet szerzett. 1985 végén a Renault mint csapat, visszavonult a Formula-1-ből.

A Renault, mint motorbeszállító

A Renault 1983 óta szállít be motorokat a Formula–1-be. Kezdetben a Lotusnak szállított, egy évvel később a Ligier is ezeket a motorokat alkalmazta autóiban. A háromszoros világbajnok Ayrton Senna az 1985-ös Portugál Nagydíjon az első győzelme mellett a Renault motorok első dobogós helyét szerezte meg. 1985-ben a franciák, miután csapatuk visszavonult, csak a motorokra koncentráltak. 1986-ban a Tyrell csapat is Renault partnere lett.

1986-ban, négy év után egy időre visszavonult a motorgyártástól. 1989-ben újra visszatért, és ezúttal a Williamsnek szállította az erőforrásokat. A Williams 1992-ben, 1993-ban és 1995-től 1997-ig megnyerte az egyéni és a konstruktőri világbajnokságokat is. A Williams mellett a Ligiernek is partnere volt 1992 és 1994 között, és a Benettonnak 1995-től 1997-ig. 2007 óta motort szállít a Red Bull Racingnek.

Végül ismét visszavonult a Formula–1-ből.

Visszatérése csapatként

Motorbeszállításának vége után a Renault csapatként tért vissza a sportágba. 2001-ben felvásárolták a Benettont, amelynek egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore 2002-ben a Renault F1 Team vezetője lett. A két versenyző Jenson Button és Jarno Trulli lett. A tesztpilótai állást Fernando Alonso töltötte be. Miután 2003-ban Buttont elbocsátották (amit akkoriban sokan bíráltak), Alonsót ültették be helyére. Alonso 2003-as magyarországi és Trulli 2004-es monacói győzelme után a Renault megnyerte a 2005-ös konstruktőri vb-t, és Fernando Alonso lett a világbajnok. Ekkor azonban már Alonso csapattársa Giancarlo Fisichella volt. 2006-ban szintén világbajnok lett a csapat ismét Fernandóval, aki az év vége felé szoros csatát vívott a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel.

2007-ben Alonso elhagyta a csapatot, mely visszaesett a McLaren, a Ferrari és a BMW Sauber után a középmezőnybe. Alonso helyére Heikki Kovalainen, a csapat korábbi tesztpilótája érkezett. Kovalainen és a csapat legjobb eredménye az esős Japán Nagydíjon elért ezüstérem volt. A 2007-es évet a csapat a McLaren kizárása után végül harmadik helyen fejezte be, 51 ponttal.

2008-ra Fernando Alonso visszatért a francia csapathoz, a kétszeres világbajnok ezúttal is egy újoncot kapott csapattársul, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fiát, Nelsinho Piquet-t. Az első futamon Piquet kiesett, Alonso pedig szerencsés körülmények között 4. lett, miután a már a McLarennél versenyző Kovalainen elkövetett egy kisebb hibát a verseny végén. Malajziában Alonso 8., míg Piquet 11. lett. A Bahreini Nagydíjon egyikük sem szerzett pontot. Piquet ezúttal váltóhiba miatt esett ki, csapattársa pedig a Lewis Hamiltonnal történt ütközés után csak a 10. helyen zárt.

2009-es verseny-gépjármű

renault.jpg

Versenyzők:

Fernando Alonso

fernando-alonso.jpg

Fernando Alonso Díaz (Oviedo, Spanyolország, 1981. július 29. –) spanyol autóversenyző, 2005 valamint 2006 Formula–1-es világbajnoka, egyben az eddigi második legfiatalabb (Lewis Hamilton után) és egyetlen spanyol nemzetiségű Formula–1-es világbajnok.

 

Nelson Piquet Jr.

nelsinho-piquet.jpg

Nelson Angelo Piquet (Heidelberg, Brazília, 1985. július 25. –) brazil nemzetiségű autóversenyző, a háromszoros Formula–1-es világbajnok Nelson Piquet fia. 2007-től a Renault csapat versenyzője. Első idényét 2008-ban futotta.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 9
Heti: 67
Havi: 255
Össz.: 67 747

Látogatottság növelés
Oldal: Renault F1 - Alonso, Piquet
Formula-1 2009 - © 2008 - 2024 - f-one.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »